Kevesen gondolnánk, hogy a tolmácsolás mestersége szinte egyidős az emberiséggel, de legalábbis a beszéd történelmével. A beszéd kialakulása után az egyes földrészeken, területeken különböző nyelvek jöttek létre. A felmerülő problémákat, kéréseket, a háborút vagy a baráti kapcsolatokat sem lehetett közvetítő nélkül megbeszélni.

A tolmácsokra tehát régóta igény van, és régen igen nagy presztízs értékkel bírt az idegen nyelv ismeret – gondoljunk csak az antik civilizációkra, majd azok utánzóira a középkorban és azután. A tolmácsok legfontosabb szerepe a történelem során a nagy birodalmak idején volt, hiszen a gyarmatok és különböző kultúrák összehangolása igen nehéz lett volna a nyelvek ismerete nélkül.

A tolmácsok szakmája régen külső alapján is észrevehető volt. Régen a tolmácsok fejét kopaszra borotválták. A mesterség szimbóluma pedig a papagáj volt, amelynek ábráját tetoválás formájában viselték a testükön. Azok a tolmácsok, akik több nyelv ismeretével is rendelkeztek, széttárt szárnyú madarat viseltek a testükön.

Az egyik nyelvről a másikra közvetítés tehát egyidős az emberi nyelv és kultúra kialakulásával. Ezt a hivatást éppen a világ nyelvi sokszínűsége hívta elő, és még ma is fontos és megbecsült mesterség. Amennyiben szakszerű tolmácsolásra van szüksége, forduljon hozzánk bizalommal!